Rák és az Omega 3 zsírsav kapcsolata
Az omega-3 olajokkal a rák is megelőzhető. Igaz ez?
A szakértők általában megegyeznek abban, hogy az erős immunrendszer a legjobb védelem a rák ellen. De mint ahogyan a test összes többi rendszerének, az immunrendszernek is szüksége van táplálékra. Még ha az étrendünk az összes ‘ szükséges alapvető tápanyagot tartalmazza is, az omega-3 és az omega-6 olajok egyensúlyának felbomlása az immunrendszer funkcióinak elégtelenségéhez vezethet. Dr. Simopoulos szerint a különböző zsírok különféleképpen befolyásolják a daganatok kifejlődését. Az omega-6 olajok általában véve elősegítik a tumor növekedését, míg az omega-3 olajok gátolják a tumornövekedést.
Egy teljesen új felfedezés szerint az omega-3 zsírsavak speciális „akadályokat” képeznek, így megnehezítik azt, hogy a rákos sejtek egy elsődleges daganatból áttételeket képezzenek.
Dél-Afrikában egy kutatócsoport a vastagbélrák előfordulási arányát hasonlította össze a kis halászfalvakban és az urbanizált Cape Townban élő emberek között. A vizsgálat eredménye szerint a városlakók között hatszor olyan gyakori volt a vastagbélrák, mint a falusiak körében. Először nem értették, hogy miért. Úgy tűnt, hogy a városlakók kétszer annyi zöldséget és gyümölcsöt esznek, mint a falusiak, és étrendjük többet tartalmazott azokból a tápanyagokból – rostokból, kalciumból és antioxidánsokból -, amelyek közismerten védenek a rák ellen. A laboratóriumi vizsgálatok aztán fényt derítettek az igazi okra – a falusiaknak háromszor annyi omega-3 zsírsav és jóval kevesebb omega-6 olaj volt a vérében annak a sok halnak köszönhetően, amit megettek. Az omega-3 és az omega-6 olajok közötti egyensúly tehát jóval egészségesebb volt az esetükben.
Forrás: Clara Felix – All About Omega-3 Oils (1998)
Zinzino BalanceOil vásárlás >>>
![Share on Facebook Facebook](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/twitter.png)
![Share on Google+ google_plus](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/google_plus.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/linkedin.png)
![Share on tumblr tumblr](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/tumblr.png)
![Follow us on Facebook Facebook](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/facebook.png)
![Omega 3 olaj youtube](http://www.omegaharomolaj.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/youtube.png)